hzablog

Tegnap végre - miután a fagy utáni sár kissé kiszikkadt - végre meghozták papáék fáját. Jó 10 köbméteres mennyiségről van szó, bár olyan kövéren lett lemérve, hogy simán eladhatták volna 12-nek is. Már 3 hete megígértük papáéknak, hogy szépen összerakjuk, ha megjön, így a kötelességünknek eleget téve ma nekiestünk a munkának.
Papa csütörtökön volt kórházban, ahol a másik szemét is megműttette. Most lábadozik, nem emelhet, de persze ahogy apa és én délben átmentünk, folyton ott sürgött-forgott körülöttünk; alig bírtunk vele.
Szóval nagy nehezen nekiláttunk a feladatnak. Minden kezdet nehéz, és ez az alkalom sem volt kivétel. Az elején alig fértünk hozza a rönkökhöz, mert olyan nagyon közel kellett raknunk a rakást, hogy egyet sem tudtunk lépni. Ha nem kellett volna válogatnunk, könnyebben lettünk volna. Fél kettőkor ebéd, papa beparancsolt bennünket a házba, ahol aztán kelbimbós-borsós zöldséglevest (nagyon finom;volt, állati rég ettem bármilyen formájú kelbimbót) és pogácsát kaptunk. Miközben ettünk, anyáék hazaértek tanfolyamról. Kicsit később, mikor mar ismét dolgoztunk, anya is átnézett, aztán úgy gondolta, átküldi a tesóim is. Laci jött erősítésképpen, egészen jól felpörögtünk. Pakoltunk majd' 16-ig; és miután az otthon töltött szusszanásnyi kávészünetről visszatértünk, már Szabi is átjött. Ebben a felállásban aztán folyt a munka, mint bölényből répás hasmenés...
Este fél hatkor végeztünk.