hza blogja
Szétmarták a kutyánkat
hza írta 2010. március 13. 12.21-korMa hajnalban (kb. kettő és hat óra között) az egyik nagyon lelkiismeretes szomszédunk kutyái bejöttek az udvarunkra, és a kút és a kerti pavilon között széttépték Frakkot. Reggel anyáék nagyon rossz állapotban találták szegénykét, az udvaron a járda, a kiskonyha terasza, az első ajtó előtti fellépő, a kutyaház belseje, minden csupa vércsepp vagy vérfolt volt. Kutyusunk alig bírt feljönni a lépcsőn az előszobába, és még reggel hétkor is nagyon vérzett.
Ekkor ébresztettek fel a szüleim, hogy azonnal szedjem össze magam, öltözzek, mert állatorvoshoz kell vinni a blökit. Pár másodperc alatt felébredtem. Nagy nehezen a pokróccal (amire feküdt) együtt beraktuk a kocsiba, anya melléült hátra, és amíg utaztunk, simogatta.
Elfáradtunk, de nagyon!
hza írta 2010. március 9. 17.25-korTegnap végre - miután a fagy utáni sár kissé kiszikkadt - végre meghozták papáék fáját. Jó 10 köbméteres mennyiségről van szó, bár olyan kövéren lett lemérve, hogy simán eladhatták volna 12-nek is. Már 3 hete megígértük papáéknak, hogy szépen összerakjuk, ha megjön, így a kötelességünknek eleget téve ma nekiestünk a munkának.
Papa csütörtökön volt kórházban, ahol a másik szemét is megműttette. Most lábadozik, nem emelhet, de persze ahogy apa és én délben átmentünk, folyton ott sürgött-forgott körülöttünk; alig bírtunk vele.
No, akkor ez marad...
hza írta 2010. március 5. 20.35-korMegint készítettem egy új sminket, de ezt a mostanit meg is fogom tartani. Kicsit még tesztelem, aztán - ha más is úgy akarja - felkerül a Drupal hivatalos témái közé is.
És szépen cipelem át a hetesre.
Hehh, frissíteni kéne 6.16-ra.
Pertu frissítés
hza írta 2009. december 5. 21.03-korNekiálltam frissíteni a Pertuk honlapját. Sikerült beleszaladnom néhány késbe... A saját lapommal szerintem kevesebbet szívtam.
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.






