frissítés

Pertu frissítés

Nekiálltam frissíteni a Pertuk honlapját. Sikerült beleszaladnom néhány késbe... A saját lapommal szerintem kevesebbet szívtam.
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Drupal frissítés helyi tesztszerveren

A minap részben kíváncsiságból, részben azért, mert idővel mindenképpen túl kell rajta esni a Pertu Jazz Group honlapjának is, frissítettem a honlapomat a Drupal 5-ös változatáról a 6-os verzióra. Óvatosságból, a hosztolt tárhely szolgáltatásainak felületes ismerete miatt először a saját gépemen (Ubuntu 8.04 LTS) beüzemeltem a weblapom rendszerének másolatát. Ezen végeztem el a verzióugrást, majd az új smink és a modulok kívánt kialakítása után a - már 6-os - helyi cms-t töltöttem vissza a szolgáltatómhoz, a MySQL adatbázissal együtt, szőröstől-bőröstől. A művelet lépéseit az alábbiakban részletezve végeztem el.

Goodbye, old look

hzablog
Ma elbúcsúztam ettől a látványtól. A színeket azért megtartom, azok nagyon el lettek találva.

Kipufogó javítás

Egykor beállítottam a szakihoz kipufogót javíttatni. Hát, úgy tűnik, időben elkaptuk a gondot. Szinte az egész rendszer makulátlan (na jó, a függesztőcsavarok azért kicsit megrozsdásodtak), csak a hátsó dobot vágta el a korrózió a kipufogó többi részétől. Némi nézelődés és egy becsületes beszélgetés után délután három órakor már itthon folytattam a reggel elkezdett munkát. Ugyanis belefogtam a weboldalam Drupal 5-ösről 6-osra frissítésébe.

...de minek a SEO?

Címkék:

Ez főleg egy meglehetősen személyes blog esetében jó kérdés. Valószínű, hogy ez nálam egyrészt egyfajta e-penis lengetésre is okot szolgáltatna, másrészt pedig remek kihívás is egyben.

Tartalom átvétel