rendrakás
Elfáradtunk, de nagyon!
hza írta 2010. március 9. 17.25-korTegnap végre - miután a fagy utáni sár kissé kiszikkadt - végre meghozták papáék fáját. Jó 10 köbméteres mennyiségről van szó, bár olyan kövéren lett lemérve, hogy simán eladhatták volna 12-nek is. Már 3 hete megígértük papáéknak, hogy szépen összerakjuk, ha megjön, így a kötelességünknek eleget téve ma nekiestünk a munkának.
Papa csütörtökön volt kórházban, ahol a másik szemét is megműttette. Most lábadozik, nem emelhet, de persze ahogy apa és én délben átmentünk, folyton ott sürgött-forgott körülöttünk; alig bírtunk vele.
Lebontottam Néró házát
hza írta 2009. november 15. 19.34-korEltoltam reggel a telepakolt talicska hulladékot, gereblyével elrendeztem a cseréprakás régi helyén keletkezett gödröt, majd szépen lassan szétbontottam Néró házát is. Mindannyiunk szívéhez közel áll szegény egykori kutyánk, jól beleégette magát az emlékezetünkbe. Nehezen is szántam rá magam erre a lépésre.
De egykori lakhelyét már nagyon megrágcsálta az idő. A kerítés felőli része, azaz a ház hátulja eléggé belesült a talajba, emiatt enyészetig korhadt a kutyahajlék padlóját alkotó deszkázat, valamint a tető héjazatának hátsó alsó két cserepe is eltört. A törött cserepek miatt az oldalfalra folyó eső pedig korhadásnak indította a sarkokat. Ezen okok miatt nem volt nehéz munka bontani.
Cseréppakolás
hza írta 2009. november 14. 19.09-korDélelőtt csak szimatolgattam, mennyire férek hozzá a leborult rakástól az ólnak ahhoz a falához, ahová (eredetileg és most is) a cserepeket pakolni szeretném. Sajnos teljesen szét kellett dobálnom őket, csak úgy tudtam a rakást tartó lécpadozatot rendesen megigazítani.
Fél négyig játszadoztam a tetőfedő elemek rendberakásával. A kutyasétáltatás után, koromsötétben még elvittem egy talicska törmeléket a gödörbe, és a második talicskára való sittet is összekészítettem, de a többi teendő (az ablakszárnyak, tokdarabok, a kisablakok elrakása, a garázskapu és a satupad tető alá juttatása, néhai Néró kutyánk házának lebontása) a végleges rendrakással együtt a holnapra marad.
Döntöttem... cserepeket
hza írta 2009. november 13. 19.00-korOlyan szép idő várt kint, hogy semmi kedvem nem volt házimunkát végezni. Önsanyargatásból délig rendezgettem a holmijaimat a házban, aztán megelégeltem a dolgot.
Fejfájás
hza írta 2009. október 19. 20.51-korMa jött vissza Szabolcs, felragasztotta az ebédlőablakra a takarólemezt, beállította az ablakszárnyakat és bemaszatolta a kivett ékek helyét. Én ezután nekiálltam kivagdosni a kitüremkedett PUR habot, leszedtem az ablakokról a védőfóliát, és visszaraktam a függönyöket a nappaliba és az ebédlőbe. Délután anyuval megkerestük a Laci öcsém szobájába szánt sötétítő függöny hiányzó felét - bizony mosásra szorul. Sajnos függönyfüggesztő csipeszekre is szükségünk lesz, mert kicsit hiányos a függönykarnis kínálata, így ott a felrakás elmaradt.






